The Cooking Cat

Töménycsokis közepénfolyós szintehelszi cukkinibrownie

2016. június 22. 12:45 - Cili, a hebrencs

35717f55-f0fe-4d1f-8fab-9d8fc26867be.jpg

Sokáig kerestem a tökéletes brownie receptjét, de egyik se volt az, így megint kutyultam egy saját verziót.

A brownie a muffin után a legegyszerűbb süti a világon, de pont annyira könnyű elrontani, mint amennyire egyszerű jól csinálni.

Hozzávalók egy kisebb tepsihez (kb. 15x20 cm)

1 kisebb-közepes cukkini
2 tábla legalább 70% kakaótartalmú csoki (én a Lidl-ös 74%-ost használom)
100 gr vaj
50 gr liszt (teljes kiőrlésű használtam)
50 gr natúr fehérjepor (van otthon, és nem fogy, mert magában ihatatlan)
2 tojás
1 kk sütőpor
100 gr nyírfacukor

A cukkinit lereszelem és elkeverem a tojással meg a száraz hozzávalókkal, míg a csokit és a vajat vízgőz fölött olvasztgatom. Ha felolvadt, a 2 masszát összekutyulum, és betolom a 170 fokra előmelegített sütőbe. Olyan 20 percig sütöm, amikor már van a tetején kemény réteg, de a tepsit megmozgatva a közepe még picit remeg, akkor kiveszem. 

Melegen folyós a közepe, de másnap hűtőből kivéve is isteni még, írom ezt az utolsó falattal a számban.

 

Szólj hozzá!

Házi ravioli lime szósszal

2016. június 19. 16:32 - Cili, a hebrencs

2016-06-19_04_16_56_1.jpg

Hosszú idő után először csináltam valamit, ami egyrészt új, másrészt nagyjából saját ötlet. Azaz múlt héten ettem egy osztrák étteremben ilyesmit, és próbáltam csinálni valami hasonlót. Azon mondjuk nem volt szósz, az teljesen a semmiből jött.

Maga a tészta nem nagy cucc, a töltelék és a szósz az izgalmas, na meg hogy sikerül-e úgy megfőzni a kis férgeket, hogy ne essenek szét teljesen. Persze könnyebb lenne egy profi ravioli mintával, de majd kegközelebb.

Tészta

40 dkg durumliszt
1 tojás
egy tk só
egy ek olívaolaj
annyi víz, amennyit felvesz

Tésztát meggyúrjuk, elvileg nem kell túl lazára, szerintem az enyém kicsit túl kemény is lett. Kinyújtjuk, ez a legnehezebb, mert nagyon vékonyra kéne, nekem olyan 2 mm lett saccra, de ez megfőve még mindig túl sok. Felvágjuk ilyen sütirollerrel, mint a képen, vagy köröket szaggatunk, ki amit szeretne, és amihez türelme van. Ez most egy bézik verzió.

Töltelék

10 dkg gorgonzola
10 dkg dió

Nagyon egyszerű, megdaráljuk a diót (durvára, annál kevésbé folyik ki majd a tésztából), villával összemasszírozzuk a gorgonzolával, kis gombócokban a tésztára applikáljuk őket, mejd összedolgozzuk a széleiket. Feltesszük a tésztát sós vízben főni.

Addig a szósz

1 lime
5 dkg vaj
1 lötty fehérbor (elhagyható)
8-10 mentalevél
só, bors
1 fél kk cukor (nyírfacukor)
kk liszt
2 dl tejszín

A lime héját lereszeljük (természetesen kezeletlen héjú lime-ot vettünk, mert csilliárdosok vagyunk), a felének a levét kifacsarjuk. A vajjal egy edénykében elkezdjük melegíteni, majd jöhet a bor, menta, a liszttel kikevert tejszín (de ha nem zavar, hogy folyós lesz a szósz, nem kell liszt), só, bors. Felforraljuk, hogy besűrűsödjön. 

Mehet rá az addig jó esetben szépen kifőtt raviolira, majd a tetejére parmezán. 

2016-06-19_04_14_54_1.jpg

 

 

Szólj hozzá!

Mustáros csirke

2016. január 26. 18:03 - Cili, a hebrencs

12626122_10153967032996694_248893415_n.jpg

Esküszöm nem direkt fotózok egyre rosszabb képeket, a probléma megoldása folyamatban. Most egy rémkönnyű és gyors szaftos csirkés receptet csináltam meg, régi kedvenc.

 

4 főre

60 dkg csirkemell
1 ek. vaj
1 dl száraz fehérbor 
1 pohár tejföl 
kakukkfű (még jobb, ha friss)
1 gerezd fokhagyma
1 ek. liszt
1 kk. mustár
pár babérlevél
só, bors

Hozzá

20 dkg basmati rizs
(okosok szerint lassan felszívódó szénhidrát, de ez az egyetlen rizs, aminek nem érzem egérszagát)

Az állatot felkockázom, vajon átforgatom, borocskával felöltöm, kakukkfű, babér, fokhagyma összenyomva, só, bors, 10-15 percet elbugyorog magában.

Addig a rizst beázatom (hideg víz, 3x felöntöm, átkeverem, leöntöm a vizet, újra), a mustárt kikeverem a tejföllel és egy kanál liszttel. Nekem most volt maradék tejszín és mascarpone, azokat is belenyomtam.

Forralok a vizet a rizsnek, a mennyiség kb. 1.4-szeresét (hahaha, tudom), sózom is a vizet. Ha felforrt, bele a rizs, újraforrásig hagyom maxon, utána legalacsonyabb hőfokra zárom, lefedem.

A húshoz, ha puha már, hozzákeverem a tejfölös izét, újraforralom, utóízesítem, ennyike. A rizst kb. 8-10 perc után leveszem, kész.

 

 

 

Szólj hozzá!

Mac and cheese

2016. január 23. 13:47 - Cili, a hebrencs

12570960_10153962796156694_332005484_n.jpg

Legutóbb a Gilmore lányok kapcsán bekattant az ötlet, hogy nekem mac and cheese-t kell ennem, legyen az bármi, ugyanis olyan igazit, amerikait még sosem ettem (meg másmilyet se mondjuk).

Keresgéltem recepteket, végül szokásom szerint összeollóztam egy nekem szimpatikusat, ami egyébként szerintem a legjobban hasonlíthat az eredetire, de ezt döntse el az, aki járt már Amerikában. Mindenesetre kurvajó lett, és osztatlan a siker, szóval próbáljátok ki, bazi egyszerű.

Hozzávalók

Tészta (Barilla Maccheroni pl.) - én valami aldis rövidcsövet használtam, olyasmi
Mértéktelen _érett_ cheddar sajt (Aldi - 850 Ft 350 gr, és elég érett, ennek kb. a felét használtam, de 4 főre mondjuk 20 dekát) - a vörös cheddart felejtsük el, de tényleg
Tej vagy tejszín, illetve ezek keveréke, összesen kb. 2 dl
1 kanál liszt
2 kanál vaj
1 kiskanál pirospaprika
só, bors 

Gyakorlatilag klasszikus besamelt főztem a vaj-liszt-tej-tejszín keverékből, hozzáadtam a fűszereket, beleolvasztottam a sajtot. Rá a kifőtt tésztára, majd a tetejére még sajt. Mehet mellé pici trappista is akár. 20 perc alatt megvolt, szerintem még Morci is képes lenne elkészíteni.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Karfiolos lófasz

2015. október 12. 16:39 - Cili, a hebrencs

12167126_10207747433553795_945998664_n.jpg

Nem szép, de ízre zseniáliás.Hozzávalók egy személyre, mert mindjárt megeszem a maradékot :3

1 közepes karfiol
1,5 dl tejszín
0,5 dl tej
2 ek. tetszőleges liszt
2 evőkanál rendes családból származó vaj
rengeteg cheddarsajt
3-5 dkg szeletelt mandula
só, bors, csipet szerecsendió
sütő

Megfőztem a karfiolt, közben a vajat megolvasztom, elkeverem a liszttel, hozzáadom a tejszínt, a tejet, felforralom, ízesítem. Ha a karfiol megfőtt, ráöntöm a trutyit, beszórom sajttal meg mandulával, betolom a sütőbe, és rendesen odaégetem, mert közben már a bejegyzést írom.

Ennyike.

Szólj hozzá!

Gorgonzolás körtepite

2015. szeptember 15. 09:11 - Cili, a hebrencs

12030769_10207579118906034_1329269561_n.jpg

Ez az eddigi legjobb sajátsüti recept, annak ellenére, hogy ma reggel realizáltam, a tésztát illetően lehettem volna sokkal kreatívabb, ügyesebb, meg amúgy se nagy találmány, de izé, szóval kurvafinom, és ez a lényeg.

Hozzávalók egy 26-28 centis piteformába

Tészta

20 dkg teljes kiőrlésű liszt
3 tojássárgája
10 dkg vaj + kevés a forma kivajazásához
2 kiskanál nyírfacukor

Töltelék
6 db érett körte
10 dkg gorgonzola
10 dkg natúr sajtkrém (pl Philadelphia light)
3 tojásfehérje
2 kiskanál nyírfacukor
1 csipet só
1 marék dió

 

A tésztához a vajat lereszelem sajtreszelőn, és elmorzsolom a liszttel. Hozzáadom a cukrot és a sárgákat, összedolgozom, elnyomogatom a kivajazott piteformában (babramunka hülye unatkozó gyerekeknek). Sütöm 5 percet 180 fokon. 

Közben

A körték felét, tehát 3-at lereszeltem nagylyukú reszelőn, és karamellizáltam 2 kiskanál nyírfacukorral. Már amennyire lehet, inkább csak forraltam. A diót megpirítottam kicsit, belekeverem. Belekevertem a gorgonzola nagyrészét is, egy picit kihagytam, azt a tetejére szóróm majd a végén. Mehet bele a sajtkrém, és mikor már nem atomforró a cucc, a fehérjék is. Beleöntöm a formába, a tetejét pedig a maradék 3 körtével díszítem, végül rászórom a megmaradt gorgonzolát. Mehet vissza a sütőbe 30-40 percre. 

A végeredmény kellemesen sós és édes egyszerre.

Ne ítéljetek el, amiért a tészta széle ronda. Igen, az. tudom. 


 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Tésztamánia - dió, citrom, petrezselyem

2015. szeptember 02. 13:03 - Cili, a hebrencs

2015-09-02_12_42_13_1.jpg

Vagy 10 éve az egyik kedvenc tésztám, a szósz megvan kevesebb idő alatt, mint amíg a tészta kifő, egyszerű, könnyű, elsőre kicsit érdekes ízvilágú, de nagyon bele lehet szeretni.

 2 főre

1 citrom
1 nagyobb csokor petrezselyem
10 dkg dióbél
olívaolaj
só, bors
parmezán sajt
tészta

Namost tésztából ehhez a maccheroni a legjobb, ami rövid csőtészta, nem összekeverendő a makarónival. A Barilla gyárt ilyet, csak sajnos teljes kiőrlésű verzióban itthon nem kapható, így ma pennére fanyalodtam.

Amíg a tészta fő, a diót megpirítom, csak amíg elkezdem érezni az illatát, majd összeturmixolom a többi hozzávalóval. Botmixer, aprító, ami van. Az olívaolajat és a citrom levét fokozatosan adagolom hozzá, hogy ne legyen se túl olajos, de túl savanyú. 

Továbbra sem vagyok egy ételfotós a csodálatos kis telefonommal, de tökre igyekszem. A kiégett citromért bocsánat :(

2015-09-02_12_39_38_1.jpg

Szólj hozzá!

Indiai sütőtökleves

2015. szeptember 01. 14:16 - Cili, a hebrencs

2015-09-01_01_19_04_2.jpg

Nem szeretem a sütőtöklevest. Semmilyen formáját. A sütőtök oké, magában, de bármivel ízesítve fúj. Aztán Krakkóban, 2 napnyi kekszen élés után elém toltak egy tál curry-s sütőtöklevest, és azóta minden nap eszembe jut, olyan jó volt, ezért végre kipróbáltam. 

Egy indokolatlanul túlméretezett adaghoz

1 sütőtök
1 fej hagyma
1 dl kókusztej (ilyen rendes, nem ez a 3%-os)
curry
koriander
római kömény
chili
gyömbér
tetszőleges olaj
só, bors

Díszítés
olívaolaj
sajt
rozmaring

Nagykéssel és sok kitartással meggyilkolom a tököt, kikaparom a gyomrát, darabokra vágom, megpucolom, szenvedek vele kicsit, míg kb 3-5 centis darabokra sikerül aprítanom.
A hagymát tetszőleges olajon megpirítom, majd a fűszereket is. Igen. Port használtam, nem frisset. Bele a tök, felöntöm vízzel, főzöm, só, bors. 15 percet főtt, ekkor felforraltam a kókusztejjel, majd levettem a tűzről és összeturmixoltam. Körbelocsoltam olívaolajjal a tányérban, ami nem csak luxyzás, tényleg finomabb lesz tőle, tettem rá sajtot, mert sajt mindenre kell, és nyomtam a tetejébe némi friss rozmaringot, na ez már tényleg csak a kirakat kedvéért. 

Az eredmény így néz ki, és meglehetősen finom.

2015-09-01_01_16_23_1.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!

Banana! Banánkenyér aligszénhidráttal

2015. augusztus 19. 11:01 - Cili, a hebrencs

2015-08-19_10_36_42_1.jpg

 

Ezt a banánkenyeret már harmadszor sütöm meg, az első túl folyós lett, a másodikat hamar vettem ki a formából, és szétesett, a harmadik még otthon pihen, és várja, hogy felszeljem. Picit mindig alakítottam a recepten, de ízre már az első is elég jó volt. Megint olyan recept, ahol minden hozzávaló opcionális, lehetetlen teljesen elrontani, de itt egy verzió, ami nekem bejött.

Egy őzgerincformára elegendő tésztához:

3 tojás
3 banán
1 kisebb cukkini
1 pohár görögjoghurt (180 gr)
10 dkg cukrozatlan datolya/méz/édesítő ízlés szerint
1 kk sütőpor
1 kk szódabikarbóna
10 dkg kókuszliszt
40 gr zabliszt
40 gr kókuszreszelék/darált dió, mogyoró, mandula (el is maradhat)
3 ek olaj (kókusz, olíva, vaj, bármi)
3 ek cukrozatlan kakaópor

+ extraságok
marék dió
marék áfonya
csokidarabok
bármi :)

A tojást, banánt, cukkinit, joghurtot, datolyát (ha van benne) botmixerrel összekutyulom, a száraz hozzávalókat és olajat hozzákeverem, végül mehet bele még bármi, amit otthon találsz. Általában úgy sütök, hogy szeretném felhasználni a maradék dolgokat, így került bele a tésztába legutóbb egy cukkini, meg egy fél avokádó, dió, áfonya. A cukkinitől amúgy kicsit vizenyős lesz a tészta, ami egyrészt jó, mert nem fog kiszáradni még harmadnap se, másrészt kicsit sületlen jelleget ad neki, ez engem nem zavart.

Tapasztalataim szerint datolyával finomabb, mint mézzel.

Kiolajozott őzgerincformába töltöm a cuccot, amelynek az állaga nagyjából muffintésztára kell emlékeztessen, és betolom a 170 fokra előmelegített sütőbe. Mintegy másfél órára, de lehet, hogy magasabb fokozaton lehetne gyorsabban sütni, én nem mertem. 

Mikor kiveszed a sütőből, NE borítsd ki rögtön, hanem hagyd kihűlni. Lekvárral és mogyoróvajjal edve csodálatos.

*A kép még az első verzióról készült, ebbe nem tettem kakaót. 

Szólj hozzá!

A Pizza

2015. augusztus 17. 15:11 - Cili, a hebrencs

11910664_10153630753951694_141170433_n.jpg

Mindenkinek van egy bevált pizzareceptje, ami otthon sütve sosem lesz olyan, mint a pizzériás, mert nem tud 350-400 fokot a _fatüzelésű_ sütőnk, de azért a lehető legjobb, és szeretjük, és bármennyit meg tudnánk belőle enni.

Ezt most 100%-ban teljes kiőrlésű lisztből sütöttem, a lisztet a Groby-ban és a Fővám téri Ázsia boltban lehet kapni, sima fehér zacskóban adják, és annyi van ráírva, hogy teljes kiőrlésű búzaliszt. Egyszer már komolyan lefotózom. Sokféle más lisztet próbáltam, de mind nagyobb szemcsés és sokkal inkább fűrészporízű, ez maga a csoda.

Lehet persze sima liszttel keverni, 1/3-2/3 arányban már kb. nem lehet észrevenni, hogy teljes kiőrlésű.

Hozzávalók 2 nagy pizzához:

40 dkg liszt

2,5 dkg élesztő

1 dkg só

langyos víz

1 csipet cukor

3 ek olívaolaj

 

Paradicsomszószhoz:

2 kiskanálnyi hagyma lereszelve

2 babérlevél

1 sűrített paradicsom (Aranyfácán)

víz

só, bors

 

Feltét:

30 dkg pizzamozzarella (nem, nem, nem a lében ázó verzió)
bármi

Az élesztőt a langyos, cukros vízben felfuttatom, összeöntöm a liszttel, sóval, olajjal. Robotgéppel vagy kézzel (csináltam évekig így, túlélhető) összedolgozom jól. Kiteszem a napra kelni egy konyharuhával lefedve, ha sok időm van, 2 órára a hűtőbe, ha kevés, fél órára lezárt műanyag tálban meleg vízbe (mosogató).

Elkészítem a paradicsomszószt:

Lereszelem a hagymát, olajon megpirítom, felöntöm a paradicsommal és 2x annyi vízzel, babérlevél, só, bors, pár percig fedő alatt főzöm.

Lisztes kézzel kinyújtom a megkelt tésztát sütőpapírral bélelt tepsire, miközben a sütő már melegszik elő legmagasabb fokozaton. Ha a sütőpapírt beolajozom, a tészta ropogósra sül + könnyebben lejön a papírról. 

A pizza megpakolásának sorrendje nálam (így láttam pizzériában, de lehet fasság):

Tészta
Szósz
Oregánó
Sajt
Feltétek 

 

*Gombát érdemes előtte megdinsztelni, különben lucskosra áztatja a tésztát, ebbe belefutottam már párszor, mert sok gombával szeretem.)

Sajnos most ettem meg az utolsó szeletet tegnapról mikrózva, kérnék még. 

 

 

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása